Süti nélkül? Sehova!

LÁSS TÖBBET A SÜTINÉL

Hódmezővásárhelyen, egy csendes kis zsákutcában, elrejtve a város nyüzsgése elől, megbújik egy igazán különleges hely – a Borsika Udvar. Már az udvarba lépve érezni a varázsát: frissen főtt kávé illata lengi be a levegőt, a hangulat pedig azonnal magával ragad. 

Olyan érzésem támadt, mintha "Alíz Csodaországába" csöppentem volna. Aki ismer tudja, hogy rajongok a különleges kiegészítőkért, egyedi bútorokért és persze az ételfotózáshoz használt rusztikus evőeszközökért, sütőformákért... Nos, itt aztán mindenből akad bőven! A legjobb pedig az, hogy minden eladó. Bevallom, nehéz volt ellenállni a csábításnak – és nem is távoztam üres kézzel. De most nem csak ezekért a különleges darabokért érkeztem. A Borsika Udvarban készíti ugyanis isteni francia desszertjeit Veres-Lakos Eszter, a Süti nélkül? Sehova! megálmodója és a hely cukrásza. Pedig Eszter kiskorában még nem a cukrászatról álmodott – kanyargós út vezetett idáig.

Hogy hogyan alakult az élete, és mi inspirálta? Azt már ő maga meséli el…

Hogyan kezdődött ez a történet? Hogy lettél cukrász?

Az első gyermekem születése előtt fuvolatanárként dolgoztam, hiszen fuvolatanárként /művészként végeztem az egyetemen. De jött a COVID. Bejelentették, hogy minden iskola és intézmény bezár — ha jól emlékszem, március 15-én történt. Egy nappal korábban tudtam meg, hogy várandós vagyok, így teljes volt a pánik. Akkor még senki sem tudta, mi ez az egész és meddig fog tartani. Elég ijesztő és kiszolgáltatott helyzet volt…

Egy dolgot azonban tisztán láttunk: nem érkezhet az első gyermekünk albérletbe. Akkor még Szegeden laktunk, nagyon szerettük is a várost, viszont az árak jóval magasabbak voltak. Ezért úgy döntöttünk, hogy körbenézünk Hódmezővásárhelyen. Elég közel van Szegedhez, viszont árban sokkal kedvezőbb. Viszonylag hamar találtunk is egy lakást és kiköltöztünk Szegedről ide, Vásárhelyre. Októberben megszületett Janka minden rendben zajlott, viszont a COVID még mindig tartott. Be voltunk zárva és senki sem nagyon mehetett sehova…

Érezted, hogy kell valami kis plusz, ami kicsit oldja ezt a bezártságot?

Igen. Közeledett a karácsony és akkoriban nagyon felkapott lett, hogy az emberek az Instagramon recepteket osztanak meg. Mindenki próbált valahogy a közösségi médián keresztül kapcsolatot tartani. Én is olvasgattam, nézegettem videókat. Otthon a konyhában magamra kötöttem Jankát, és elkezdtünk sütni. Ezt is megsütöttem, azt is megsütöttem és a végére azt vettem észre, hogy rengeteg időt töltök a konyhában. Egyszer a férjem odajött és megkérdezte, hogy "nem akarok-e ezzel komolyabban foglalkozni?" Akkor még nem vettem túl komolyan – úgy éreztem, kevés vagyok én ehhez. Végül beadtam a derekam és 2021 márciusában megsütöttem az első komolyabb tortámat…

Magával ragadott a sütés világa?

Igazából mindig is szerettem sütni, de eleinte egy kicsit félve indultam el ezen az úton. Elkezdtem cukrásztanfolyamokat nézegetni – gondoltam, abból baj nem lehet. Találtam is egyet, de nem teljesen azt kaptam, amit vártam. Szerintem azokat a trükköket és praktikákat, amiket mi a mindennapokban használunk sütés közben, nem az ilyen tanfolyamokon sajátítja el az ember. Inkább a tapasztalat hozza magával. Viszont lett egy papírom, hogy hivatalosan is cukrász lettem.

Ez akkor nagy löketet adott és még több időt töltöttél a konyhában?

Határozottan. Rengeteget sütöttem. Akkoriban még főleg klasszikus süteményekkel és tortákkal foglalkoztam, de elkezdtem egyre többet kísérletezni a macaronokkal is. Egyszer aztán elkészítettem az első mousse tortámat – és nagyon bejött mindenkinek. Onnantól kezdve egyre inkább a francia cukrászat felé fordultam. Úgy éreztem, sokkal több lehetőséget ad – íz élményben és textúrákban egyaránt. Az ismerősök és a család körében szinte minden alkalommal én készítettem a tortákat a születésnapokra. Nem telt el úgy egy ünnep vagy rokonlátogatás, hogy ne vittem volna magammal valamilyen süteményt. Egyszer aztán a férjemmel viccelődtünk: "Süti nélkül? Sehova!" – és innen jött a név.

-ami meg kell hagyni nekem személy szerint nagyon tetszik….

Hogy találtál rá a Borsika Udvarra?
A COVID után amikor már újra minden kinyithatott, sokat sétálgattunk és egyszer csak ide is betértünk. Ahogy beléptem az udvarra, az volt az első gondolatom, hogy ez a hely olyan mint Tihany. Balatonfüred mellett nőttem fel szóval nem is tudom miért pont ez ugrott be, de valamiért rögtön ez az érzés fogott el.

Nagyon megtetszett, el is neveztem a "nyugalom szigetének" mert számomra tényleg ezt jelenti. Szerintem lelke van az udvarnak. Közben megismertem Krisztát a Borsika Udvar tulajdonosát is. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk. Nem tudom volt-e már veled olyan, hogy találkozol valakivel és rögtön érzed, hogy "nekünk egyszer együtt kell valamit csinálnunk". Ez azért nem egy mindennapi érzés, de mi mindketten így éreztük az elejétől fogva. Amikor nyitva voltak mindig visszajöttünk ide. Néha vittem Krisztának süti kóstolót is, de akkor még szó sem volt arról, hogy egyszer itt fogok dolgozni. Aztán 2024 szeptemberében jött egy lehetőség: megüresedett a cukrászműhely.

Megfordult a fejedben, hogy kihagyd ezt a lehetőséget?

Őszintén szólva, nagyon szerettem volna élni vele. Viszont sem szakmailag, sem az élethelyzetemet tekintve nem éreztem magam akkor még készen rá. A második kislányom akkor volt másfél éves és úgy gondoltam, megvárom míg óvodába megy, addig pedig fejlesztem magam tovább szakmailag. De aztán nem hagyott nyugodni a gondolat. Újra és újra eszembe jutott, hogy "a fenébe is, ilyen lehetőség nem kopogtat minden nap az ajtón". Rájöttem, hogy ha most kihagyom, lehet, éveket kell várnom a következőre. Így végül elvállaltam. Fogalmam sem volt, hogyan fogjuk megoldani – de sikerült.

Azért nem lehetett egyszerű összehangolni az anyaságot és a vállalkozás indítását… Sikerült megtalálni az egyensúlyt?
Még a mai napig sem könnyű …-Úgy oldjuk meg, hogy hajnalban és este itt vagyok a cukrászműhelyben, napközben pedig otthon, így a férjemmel váltjuk egymást. Amikor ez az egész elindult egy dolgot biztosan tudtam: nem akarom bölcsődébe adni a gyereket csak azért, hogy karriert építsek. Sokan csinálják így és teljesen megértem őket, de tőlem ez egyszerűen nagyon távol áll. Szóval próbálom megtalálni az egyensúlyt a kettő között – az anyaság és a munka között – de persze vannak hullámvölgyek. Főleg, amikor egy új süteménykollekciót alkotok. Ilyenkor mindig törekszem az egyediségre és az új ízek megalkotására, ami izgalmas, de kicsit stresszesebb időszak is egyben.

Kint ülünk a teraszon, egy csodaszép őszi környezetben. Eszter egy pillanatra ellép mert ismét váltania kell a cukrász szerepből az anyáéra – a kislányok is itt vannak velünk, akik láthatóan imádják ezt a helyet. Otthonosan mozognak az udvaron, nevetve szaladgálnak és látszik rajtuk, mennyire szeretnek itt lenni. Eszter meséli, hogy sok időt töltenek itt vele és szerencsére nagyon szeretik. -Tényleg: igazi gyerekek – nincs okos kütyü a kezükben, csak megy a fogócska és a szaladgálás. - Közben Eszti visszatér, és a beszélgetés egy új témába fordul: a zenébe.

Említetted, hogy fontos szerepet tölt be az életedben a zene. Mesélnél erről egy kicsit?

Nagyjából tízéves voltam, amikor eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Onnantól kezdve erről szólt az életem. Bekerültem Szombathelyre a konziba, ahol napi hat–hét órákat gyakoroltunk, sokszor egészen késő estig. Az egyetem alatt kezdtem el régi zenével foglalkozni és barokk fuvolán játszani. Ezt egyébként most is csinálom: van egy régi zene együttes Szegeden, aminek tagja vagyok. Később elkezdtem tanítani – pedig korábban mindig azt mondtam, hogy "én soha nem adom a fejem tanításra". Nem éreztem, hogy gyerekekkel kellene foglalkoznom. Aztán kiderült, hogy mégis nekem való és nagyon megszerettem. Viszont amikor megszülettek a gyerekeink, rájöttem, hogy ez a munka nem igazán családbarát. Az időbeosztás egyszerűen nem volt összeegyeztethető a gyerekneveléssel. A cukrászat viszont sokkal jobban igazodik ehhez az élethelyzethez – és azt hiszem, ez is az egyik oka, amiért ennyire jól érzem magam benne.

De nem hagytad el teljesen a zenét, hiszen itt van veled… Mondhatjuk, hogy beleviszed a desszertjeidbe?

Igen, abszolút. Sokszor, amikor alkotok és új desszert k­reációkat hozok létre, komolyzenét hallgatok. Számomra a zene feltöltődés és inspiráció egyszerre – megnyugtat, és segít elmélyülni a desszertek megalkotásában. A zene már gyerekkorom óta az életem része és valószínűleg az is marad. Csak ma már egy kicsit más formában van jelen: a hangok helyett ízekben és textúrákban komponálok.

Mennyi ideig tart kitalálni a recepteket?

Hát, ez elég változó. Az elején azért több időt vett igénybe, de most már úgy vagyok vele, hogy miközben az egyik desszertkollekció még csak készül, fejben már a következőt tervezem. Ilyenkor a legnagyobb segítségem a zene és a természet – ezek mindig inspirálnak. De van, hogy teljesen spontán jön az ihlet, ezért is van tele a telefonom jegyzetekkel és ötletekkel.

Mit tapasztalsz, van igény a francia desszertekre Hódmezővásárhelyen?

Abszolút. Itt a hagyományos sütemények a jellemzők – ezek uralják még mindig a legtöbb cukrászda hűtőpultját, és sok embernek továbbra is erre van igénye.

Viszont egyre nagyobb a közönség a francia desszertekre is, és szerencsére folyamatosan bővül. Amikor elkezdtük mindössze kétféle sütemény és kétféle macaron szerepelt a kínálatban. Mostanra viszont kollekciókat hoztunk létre, amelyekben öt különböző desszert és kétféle macaron található. Ezek hat hétig érhetők el, és nagyon úgy tűnik, hogy bevált ez a rendszer – az emberek szeretik, várják az újdonságokat, és ez hatalmas visszajelzés számomra.

Azt vettem észre a desszertjeiden, hogy benne van az évszakok váltakozása is… Jól látom?

Szerintem ez nálam többszörösen is igaz. Próbálok arra törekedni, hogy minél jobban belevigyem a természetet az íz kombinációkba, a színekbe de még a dekorációba is.

Szerintem kevés cukrász tulajdonít ekkora jelentőséget az évszakok váltakozásának, mint te – és ez nekem egyből feltűnt…

Igen, én tényleg sokat foglalkozom ezzel. Az őszi desszertkollekciónk egyik darabja például az "Őszi Fény" nevet kapta. Ez a desszert egy karamellás tükörglazúrral volt díszítve ami szerintem pont olyan, mint az őszi napfény melege és árnyalata. Mindig fantázianeveket adok a desszerteknek, és ezek többnyire azt tükrözik, hogy mi inspirált az elkészítésük során — legyen az egy illat, egy szín, egy zenei hangulat vagy éppen a természet változása.

Ha egy-két szóval kellene jellemezned a desszertjeidet, mik lennének azok?

Szerintem az egyik mindenképp a természetes. Ezt már nagyon sok visszajelzésben megkaptam, hogy "érezni a sütemény ízét" – tehát nem a cukor dominál, hanem az alapanyagok valódi, tiszta íze köszön vissza. A másik szó talán az egyediség. Mindig igyekszem olyat alkotni, amit máshol nem igazán lehet kóstolni.

Mit szeretnétek, mit érezzenek az emberek amikor ide bejönnek hozzátok?

A mi célunk az, hogy az emberek le tudjanak lassulni. Hogy érezzék, van idejük…És ez többnyire sikerül is – legtöbbször, amikor valaki bejön, nem siet. Kér egy kávét, kiül a kertbe, és egyszerűen csak élvezi a pillanatot.

Ha valaki először járna nálatok, melyik sütit ajánlanád neki?

Talán a macaront. Az mindig van, és mindig nagyon finom.

Neked melyik a kedvenc desszerted?

A mostani kollekcióból a diós–narancsos. Egyszerűen imádom ezt az íz kombinációt.

Van példaképed a cukrászat világában?

Igen, Ötvös Zsuzsa könyve indított el a francia cukrászat felé, tehát őt mindenképp megemlíteném. Illetve Fehér Judit, akinek szintén nagyon tisztelem a munkásságát.

Mi volt eddig a legemlékezetesebb vendégvisszajelzésed?

Volt egyszer egy bácsi, aki bejött és azt mondta, ő nem kér sütit, mert az édes desszertektől mindig megfájdul a hasa. A lányok viszont rábeszélték, végül megkóstolt egyet – és másnap visszajött, hogy elmondja: "hosszú idő óta most először nem fájdult meg a hasa a süteménytől."-és persze kért még egyet. Ez nekem nagyon kedves emlék maradt.

Hogy képzeled el a jövőt, van olyan álom ami megvalósításra vár?

Az mindig van! Most például szeretném, ha a kultúrát még jobban összekapcsolhatnánk a Borsika Udvarral. Idén a költészet napjára minden asztalra verseket helyeztem ki – és nagyon tetszett a vendégeknek. Karácsonyra egy kis koncertet tervezünk, ahol én is játszani fogok. Talán jövőre a Workshop-ok világába is belekóstolok, de ez még a jövő zenéje…

A beszélgetésünk végére érve, ahogy ülünk a Borsika Udvar teraszán, azt érzem valahogy itt minden a helyén van. Itt megáll az idő. Veres-Lakos Eszter desszertjei nemcsak finomak, hanem üzenetet is hordoznak: a természet, a zene a munka és a család harmóniáját. Ebben a rohanó világban talán épp erre van a legnagyobb szükségünk – és egy olyan helyre mint a Borsika Udvar, ahol megállunk és elengedjük a sietséget, hogy újra megtanuljunk ízlelni, figyelni és csak egyszerűen élvezni a pillanatot.